Spirituális, testi-lelki-szellemi gyógyítás, holdnaptár és tanfolyamok

Testi, lelki, szellemi betegségek gyógyítása természetgyógyászati, kineziológiai módszerekkel. Spirituális tanfolyamok, Energiamező Gyógytó Angyalai tanfolyamok, gyógyítás és öngyógyítás. SVT. Holdnaptár szerinti fogyókúrák, receptek.

 

 

KRISTÁLYTISZTÍTÁS

 

Kristályok alkalmazása során bioenergetikai csereinformáció jön létre az ember és a kristály között. Ezért az alap, amit megtehetünk kristályunkért és magunkért, az a kristály rendszeres tisztítása.

 

Amikor kristályt vásárolunk, részesítsük előnybe az olyan lelőhelyeket, (természetgyógyászati ill. kristály-bolt) ahol már tisztított, feltöltött kristályokat árulnak. Ez esetben nyugodtan használhatjuk kristályunkat már a megvétel napján. Természetesen érdemes betartani a fokozatosság elvét a kristályok alkalmazásakor is. Aki még nem szokott a kristályok energiájához, az először csak néhány órát tartsa magánál kristályát. Másnap már lehet egy délelőtt vagy délután, a következő napokban pedig már az egész napos hordás is javasolt. Aki gyógytó szándékkal hordja kristályát, az éjszakára a párnája alá vagy éjjeli szekrényére is helyezheti.

 

Ha nem tisztított, feltöltött kristályt vásároltunk akkor mindenképpen tisztítsuk meg mielőtt hordanánk, vagy alkalmaznánk. Nemcsak azért kell megtisztítanunk, mert poros, hanem mert több kézen és több alakformáló tevékenységen esett át, mielőtt hozzánk került. Mi pedig a kristály tiszta energiáját szeretnénk érvényre juttatni.

 

Kristályunk energetikai erejét megtarthatjuk ha rendszeresen, kb. 3-4 hetente elvégezzük a tisztítását. Többen úgy gondolják, hogy a Nap energiája megfelelő minden kristály számára. Természetesen ez nem igaz! Néhányukat még károsítja, fakítja is a napsugárzás. Ha belegondolunk, csak nagyon kevés kristály található meg a felszínen. A kristályok java részéhez bányászással jutnak. Éppen ezért a kristályok nagy része nem bírja az erős napsugárzást! A nap hatására természetesen feltöltődik, de megváltozik energetikája! A Hold energiája viszont kíméletes, megfelelő az energetikai harmonizáláshoz, töltéshez. Holdtölte esetén a legerősebb a töltő energia. A természetgyógyász javaslata: Teliholdkor töltsük kövünket!

 

Általános tisztítás lépései: kiürítés – tisztítás – feltöltés

 

1. Kiürítés: A kristályok a használat során statikusan és energetikailag is feltöltődnek. A kiürítés kétféle módon történhet. Egyrészt vízzel: folyó langyos vagy hideg víz alatt addig mossuk a kristályt, míg tisztának nem érezzük. (ez kb 5-10 perc)

 

Másrészt sokkoljuk a kristályt: két követ egy határozott mozdulattal egymáshoz ütünk (nem túl erősen, nehogy összetörjük). Ezzel úgymond sokkot okozunk bennük, amely által kiürülnek.

 

2. Tisztítási módok:

 

Kristályok tengeri sós tisztítása:

 

  • Töltsünk sót egy üvegtálkába (mindegy, hogy milyet de talán legjobb a tengeri só), takarjuk le pamut vagy selyemkendővel és helyezzük rá a kristályunkat és 10-12 óráig hagyjuk így. A só kiszívja belőle a negatív energiát, tisztítja, tehermentesíti kristályunkat természetes módon.

    Gyakran ajánlják, hogy rakjuk közvetlen sóba és takarjuk be sóval a kristályt, de kísérletek igazolták, hogy egyes köveket károsít ez a módszer, mert elveszítik energetikai hatásukat. Ezért sem szabad sós vízben áztatni a kristályokat.

  • Tűz és só:

    Sómécsessel is lehet kristályokat tisztítani úgy, hogy a köveket a mécses peremére tesszük. A meleg fokozza a tisztító hatást.

    Nem minden kristály viseli el a sót és a tüzet, ezért ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, inkább az alábbi tisztítási módok közül válasszunk!

  • Füst:

    Az indiánok és sámánok által is kedvelt módszer a füsttel való tisztítás. Legjobb ha tömjén vagy szantálfüstölőt vásárolunk, és ennek füstjében tisztítjuk kristályainkat.

  • Föld:

    Egy csak erre a célra használt edénybe földet teszünk, és ebbe rakjuk kristályunkat. Ennek a módszernek hátránya lehet, hogy a föld minőségéből adódóan a savak megtámadhatják a követ.

  • Reiki:

    A reikiben jártasak megtisztíthatják köveiket reiki-energia segítségével is, amely mind a tisztításra, mind a feltöltésre alkalmas.

 

3. Feltöltés:

 

  • Reiki-energia: lásd előbb

  • Nap: kiürítés és tisztítás után a kristályt helyezzük ki a napra 2-3 órára. A kristályokat sose tegyük tűző napra! A tisztításnak erre a formájára a napfelkelte és a naplemente időszaka a legalkalmasabb. Napfénnyel tisztítható, tölthető kristályok: napkő, tűzkő, achátok közül tűzachát, … (és lásd: speciális esetek)

  • Hold: kiürítés és tisztítás után a kristályt helyezzük olyan helyre – pl: ablakpárkány – ahol érheti a Hold fénye. A Napénál sokkal lágyabb energia, így kint hagyhatjuk egész éjszakára.

 

Speciális esetek: van néhány olyan kivételes eset, mely indokolhatja a kristály Napenergiával való feltöltését. Pl: Holdkövet csak abban az esetben szabad Napfénnyel tölteni, ha a hölgynek arra van szüksége, hogy nőiességét „tüzesebben” élje meg. Természetesen fontos, hogy erre készen álljon!

 

Az adott kő energetikáira szükség van, de nem tisztán arra a energiára, hanem annak módosított változatára, ekkor választhatunk eltérő feltöltési módszert is a cél elérése érdekében. Fontos, hogy ekkor mindig tudatos célunk legyen, és adott probléma megoldására töltsük kristályunkat.

 
Kristályunkat csak rövid időre adjuk más kezébe, de ne hordja más, csak nagyon alapos tisztítás után! A kristály ráhangolódott a mi belső rezgésünkre, energiánkra, és ha tisztítás nélkül adjuk tovább, a „negatív”, mások számára nem szükséges energiákat is átadjuk. Kristályainkat nyugodtan tegyük ki nyílt térbe, ne zárjuk el, azonban ne helyezzük mesterséges elektromos tér közelébe, csak akkor, ha kifejezetten azon terület tisztítása a szándékunk (pl. számítógép vagy TV→ elektroszmog, illetve káros földsugárzások kivédése). Ebben az esetben is fontos a kristály havi rendszeres tisztítása, és ezt a kristályt már csak ezzel a célzattal szabad használni!

 

 

 

Forrás: Sonja Heider: Gyógyító kövek könyve

 

 

Ha kérdése van, felteheti a 0620/439-4896 telefonszámon. Szaifné A. Adrienne természetgyógyász-kineziológus

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 7
Heti: 42
Havi: 843
Össz.: 251 114

Látogatottság növelés
Oldal: Kristálytisztítás
Spirituális, testi-lelki-szellemi gyógyítás, holdnaptár és tanfolyamok - © 2008 - 2024 - gyogypont.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »